Skip Navigation LinksFőoldal : Hírek : 2024. : Már. 21. Kulcsár Zalán és Szentpéteri Tamás voltak a legeredményesebbek. Sály

Negyven gyerek lábtoll-labdázott az elsõ Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei diákolimpián

2024. március 3. Sály

Nagy sikere volt az elsõ Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei lábtoll-labda versenynek, amelynek a sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola adott otthont március 21-én. A vármegyei diákolimpiai döntõn csak olyan gyerekek játszottak, akik eddig nem voltak benne a versenyrendszerben., és legtöbben nagy élményekkel és értékes érmekkel gazdagodtak. A házigazdák mellett a bükkábrányi Arany János Általános Iskola és a tibolddaróci II. Rákóczi Ferenc Általános iskolai tanulói vettek részt, és mind a három iskola zsebelt be aranyérmet is. A mezõny nagy részét a sályiak adták, akik Fülöp Áldáska tanárnõnek köszönhetõen már két éve ismerkednek, játszanak a lábtoll-labdával. Horváth István igazgató pedig lelkes támogatója lett a sportágnak, és iskolájával vállalkoztak a vármegyei döntõ megrendezésére.

A sályi tornatermet egész nap a játszó gyerekek zsivaja töltötte be, akik akkor is rúgták a labdát, amikor éppen nem volt mérkõzésük. A három versenyzõ intézmény mellett a sályi Mozgásjavító Általános Iskola tanulói is megjelentek, hivatalosan csak nézõnek, de a legtöbben azért kipróbálták a lábtoll-labdázást, jövõre talán már õk is érmekért csatáznak.

A sályi gyerekeken látszott, hogy rendszeresen edzenek, de más sportágakból érkezõ diákok is jól ráéreztek a lábtoll-labdázásra és váratlan mozdulatokat, technikákat bemutatve lepték meg az ellenfeleiket. A III. korcsoportos fiúk egyéni döntõjében a tibolddaróci Jablonszki Szebasztián és a sályi Rendes Dániel vívott látványos és szoros mérkõzést, amit végül Szebasztián nyert meg, de a csapat versenyszámokban is nagy küzdelem zajlott. A veretlen Bükkábrány mögött a sályi hármasok jól körbeverték egymást. Örömteli, hogy szinte ugyanannyi lány indult el, mint fiú.

Eredmények:

Csapat:

III. korcsoport:

Fiú:

1. Bükkábrányi Arany János Általános Iskola (Hindulák Levente, Kiss Levente, Szemán Bence)

2. Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola (Bódi Richárd, Lázók Szilárd, Lakatos Péter)

3. Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola (Lakatos Géza, Szukonyik Milán, Lázók Krisztián)

4. Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola (Oláh Attila, Balogh Brájen, Lázók Virág, Merucza Kristóf)

5. Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola (Balogh Zoltán, Puporka László, Rendes Kristóf)

Lány:

1. Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola (Horváth Barbara, Szukonyik Evelin, Váradi Szabina)

2. Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola (Nagy Veronika, Zimányi Klaudia, Szamkó Léna)

3. Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola (Lázók Jázmin, Szamkó Leila, Szukonyik Maja)

4. Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola (Horváth Letícia, Lakatos Gina, Váradi Szabina)

5. Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola (Puporka Virág, Váradi Dzsesszika, Váradi Roxána)

IV. korcsoport:

Fiú:

1. Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola II.Rákóczi Ferenc Tagiskolája (Kalina Fanni, Bodonszky Kolos, Jablonszki Szebasztián)

2. Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola (Rendes Dániel, Szamkó Gábor, Merucza Martin)

Egyéni:

II. korcsoport

Fiú:

1. Lázók Krisztián (Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola)

2. Puporka László (Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola)

Lány:

1. Váradi Dzsesszika (Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola)

2. Szamkó Leila (Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola)

3. Szukonyik Judit és Szamkó Léna (Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola)

III. korcsoport

Fiú:

1. Jablonszki Szebasztián Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola II.Rákóczi Ferenc Tagiskolája)

2. Rendes Dániel (Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola)

3. Szukonyik Milán és Laktos Imre ((Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola)

Lány:

1. Szukonyik Evelin (Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola)

2. Zimányi Margaréta (Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola)

3. Horváth Barbara (Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola)

IV. korcsoport

Fiú:

1. Zimányi Péter (Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola)

2. Szamkó Gábor (Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola)

3. Boronszky Kolos (Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola II.Rákóczi Ferenc Tagiskolája)

Lány:

1. Kalina Fanni (Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola II.Rákóczi Ferenc Tagiskolája)

V. korcsoport:

Lány:

1. Puporka Annabella (Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola)