Lábtoll-labdázók
a Kecskeméti Nagy Sportágválasztón
2010. május
29. Kecskemét
2010. május 28-29-én a Benkó Zoltán Szabadidő Központban rendezték
az I. Kecskeméti Nagy Sportágválasztót. A Kecskeméti Sportegyesületek
Szövetsége szervezésében lebonyolított rendezvényen pénteken az oktatási
intézmények előjelentkezései alapján mintegy 1500 diák vett részt. Szombaton
már a nagyközönség is megjelent, mintegy 2000-en látogattak ki az eseményre.
Sokan úgy jöttek ki a szülőkkel, hogy előző nap már kint voltak az
iskolával. Az időjárás is némileg kegyeibe fogadta a szervezőket, hiszen csak
szombat délután két órára jött el a vihar, ami a délutáni látogatottságot
visszavetette. A mintegy 30 sportág bemutatkozása jól sikerült, és az
érdeklődés alapján várható, hogy sok gyerek fogja felkeresni a szakosztályok
edzéseit. Az előzetes bejelentkezésektől eltérően sajnos nem voltak jelen a
férfi kézi- és kosárlabdázók, akiket viszont nagyon sokan hiányoltak.
Folyamatos interjúk keretében mind az edzők, mind a meghívott
élversenyzők beszéltek saját sportágukról, illetve a sportolás fontosságáról. A
teljesség igénye nélkül, itt volt Pásztory Dóra paralimpiai bajnok úszó,
Boronkay Péter fogyatékkal élő triatlon világbajnok, Szellő Imre ökölvívó,
Balog Gábor úszó olimpikon, Shenkár Benjámin BMX világbajnok, Juhos Gergely
világ- és Európa-bajnoki aranyérmes búvárúszó, Szabó Krisztián válogatott
asztaliteniszező, és több wakeboardos világ- és Európa-bajnok.
Rengetegen meglátogatták a nagy sátrat, ahol az egészséges
életmóddal kapcsolatosan több programot szerveztek. Lehetett csírát enni, de a
dietetikus is tanácsokat adott az egészséges táplálkozásról. Több százan
különféle ingyenes orvosi méréseken vettek részt. A legfiatalabbaknak – a
szülők nagy örömére – a RÉV és a Zöldernyő szervezet sokféle szabadidős,
ismeretterjesztő és játékprogramot szervezett.
Mik voltak a rendezvény legfontosabb tapasztalatai?
Ujhidy Tibor, a rendezvény főszervezője: – Inkább életképeket
mondanék el, és ezekkel érzékeltetném az esemény jellegét, jelentőségét. Egy
lánycsoport odamegy az öklözőkhöz. Lehet itt bokszolni? Igen. Nosza, a lányok
„agyba-főbe” verték a fiúkat. Mountain bike kerékpározóknál kérdezi a
kisgyerek. Apa, mehetek még egy kört? Fiam, tiszta sár minden. Tudom, azért
szeretnék. Lövészeknél a lőparancsnok panaszkodik, a sok puskatöltéstől
életében még ilyen izomláza nem volt. Bácsi, holnap is itt lesz a vízisí pálya,
és akkor is ingyen síelhetünk? Anya, én is szeretnék úgy hajómodellezni, mint
itt a tóban az a bácsi. Hol kisfiam, a fürdőkádban? Hát itt, a
szabadidőparkban. Azt nem lehet, ez szinte mindig be van zárva. Idejött néhány
nyárlőrinci fiatalember. (Pénzváltó István vezetésével Ladányi Bence, Rácz
Kevin és Varga Zsombor) Bemutathatnak egy sportágat? Hát persze. Körbeálltak,
és elkezdtek lábtollasozni. Csak ámult mindenki. És lám, hogyan lehet néhány
forintba kerülő eszközzel extrém sportot űzni. Jövőre ők is kapnak meghívást. A
KTE-seknél, a focipályán egy időben, egy helyen nemzetiségi, fogyatékos,
olimpikon és kisgyerekek rúgja a bőrt. Az ökölvívó tollasozik, a ping-pongos
bocsázik, a birkózó vízisíel, a nanbudos gyerektesztet tölt ki. Már nem lehet
tudni, hogy kinek mi a kedvenc sportága. Karatés eszi a különféle csírás
kenyereket. Kolbász nincs? Van, a focistáknál, csak szépen kell kérni tőlük.
Szombat délután leszakadt az ég. Irány a nagy sátor. Egyre több a víz már a
sátorban is, a cipőket sorba veszik le. Megy a zene. Öregek, fiatalok ugratják
egymást, vicceket mesélnek, nevetgélnek, néhányan még táncolnak is a
tocsogóban. Nagyon boldog mindenki, hogy itt lehet. Szörnyülködtek a nem
kecskeméti kiállítók, látogatók annak hallatán, hogy a Benkó Zoltán Szabadidő
Központ nem a város lakosságának az igényeit hivatott kielégíteni. Kisüt ismét
a nap, de már elmentek a sportágak. A wakeboardos stégen odajön hozzám egy
apuka a gyerekével. Én vagyok a főrendező? Igen. Miért nem folytatják a
sportágválasztót? Csupa víz minden. És…? Igaza van, 17 óráig vagyunk nyitva.
Elnézést kérek tőle. Mikor lesz legközelebb? Jövő ilyenkor. Miért nem
szeptemberben? Elmagyarázom neki, hogy a pénz is kevés, és egyébként sem minden
a város sportjáért felelős személy tartja fontosnak ezt az eseményt. Nem
értette. Én sem értem. Meg azt sem, hogy egyetlen illetékes nem volt kint az
eseményen. Az ő bajuk, lemaradtak egy fantasztikus buliról.
Forrás: www.kesport.hu

Nyárlőrinci lábtoll-labdázók Kecskeméten

Játék háló felett

Jó játék a lábtoll-labda
Fotó: Pénzváltó István