Skip Navigation LinksFőoldal : Hírek : 2020. : Júl. 22. Emlékezés az első lábtoll-labda Hungarian Openre. Újszász

Emlékezés az elsõ lábtoll-labda Hungarian Openre

2020. július 23. Újszász

A Magyar Lábtoll-labda Szövetség 1995. március 11-én újszászi székhellyel alakult meg. A szövetség elsõ feladatai között a bajnoki rendszer megszervezése és a nemzetközi kapcsolatok kiépítése szerepelt, amelynek eredményeként 1995. novemberében 35 versenyzõ utazhatott Németországba, a II. German Openre. Német segítséggel sikerült eljutni Kínába is, ahol a magyar csapat – Fehér János, Lakatos Attila, Lakatos Zoltán, Szarvák Norbert – 10 ország 18 férfi csapatának versenyében 12. helyezést ért el. A nem kínai csapatok versenyében a 10. Vietnam mögött ez 2. helyezést jelentett.

1996-ban a gyermek, a serdülõ és a felnõtt országos bajnokságok megrendezésével megkezdõdött a bajnoki rendszer létrehozása.

1996 kiemelt rendezvénye az 1. Hungarian Open volt, amelyet körverseny formában, minden akkor lábtoll-labdázással foglalkozó települést felkeresve rendeztünk meg. Július 27-én és 28-án Abádszalókon az Európai Régiók Hagyományõrzõ Népi és Sportjátékainak Fesztiválja és a Tisza-tó szépe programokhoz kapcsolódva, július 29-én és 30-án Kisnánán, július 31-én Újszászon, augusztus 1-jén Jánoshidán, augusztus 2-án és 3-án Csillebércen rendeztünk egy-egy fordulót. Kína férfi és nõi csapattal vett részt a Nyílt Magyar Nemzetközi Bajnokságon.

A Magyar Lábtoll-labda Szövetség archívumában fellelt dokumentumokban az alábbi értékelés olvasható a nemzetközi versenyrõl:

“A verseny fárasztó volt. Az öt forduló, a sok utazás és az egyéb programok alaposan elfárasztották a résztvevõket.

A verseny sikeres volt, mert jól népszerûsítette a lábtoll-labdázást. A kínai versenyzõk bemutatták, hogyan lehet, hogyan kell magas szinvonalon játszani a lábtoll-labdát. A látványos, színvonalas küzdelmekben 4 ország – Kína, Németország, Hollandia, Magyarország – 17 férfi és 5 nõi csapata vett részt. A gyõzelmet a mind az öt fordulóban elsõ helyezett kínai férfi és nõi csapat szerezte meg. A legjobb magyar férfi csapat, a várakozástól kicsit elmaradva 4. helyezést ért el. A német csapatok végeztek a második és a harmadik helyen.

A kínaiak és a németek minden helyszínen bemutatót tartottak. Különösen jól sikerült a bemutató a kisnánai várban.

A fordulók rendezõi nagyon kitettek magukért. Az elhelyezés, az étkezés, a sok kisérõ program mind a magyar, mind a külföldi versenyzõk igényeit kielégítette.Végig vidám, baráti hangulat volt a különbözõ országok versenyzõi között.

A fõszervezõknek – Kiss András (Abádszakók), Fritzné Pap Zsuzsanna (Kisnána), Bugyi Béla (Jánoshida), Viller Józsefné (Jánoshida), Rózsa György (Újszász), Butor Klára (Budapest) – és segítõiknek ismételten megköszönjük azt a sok munkát, amit a Nemzetközi Bajnokság sikeréért végeztek.

Külön meg kell köszönni a kisnánaiak munkáját, akik az utolsó napokban a bizonytalankodó sarudiak helyett vállalták át a II. forduló megrendezését.”

Az 1. Hungarian Openre dr. Baky Endre fotóival és az Újszászi Híradó 1996. augusztusi számában megjelent tudósítással is emlékezünk.

Fehér János

1. Hungarian Open

Abádszalók, Kisnána, Jánoshida, Újszász, Budapest

1996. július 27-augusztus 2.

4 ország, 9 egyesület, 71 versenyzõ

Végeredmény öt forduló összesített eredményei alapján

Férfi csapat (17)

1. Cui Zhen Yong, Tian Hong Tao, Wang Jun Feng Hei Long Tiang (Kína)

2. Stefan Blank, Peter Müller, Pascal Salimberi Eintracht Hagen

3. Peter von Rüden, Marius Stupp, Saleh Taha FFC Hagen

4. Lakatos Attila, Lakatos Zoltán, Szarvák Norbert Újszászi SE

5. Csomor Tamás, Fehér János, ifj. Fehér János, Szûcs József Újszászi SE

6. Hartyányi Dániel, ifj. Nagy Zoltán, Tóth Gábor Újszászi SE

7. Dr. Kókai Gábor, Rózsa György, Zimonyi Zsolt Újszászi SE

8. Barbara Figge, Thomas Hoffmann, Michael Nölle FFC Hagen

9. Norman Zehlius, Sebastian Reusch, Jochen Wecker Totsi Tigers

10. Juhász Róbert, Pintácsi László, Szórád Szilárd Újszászi SE

11. Földi Ferenc, Gerhát Zsolt, Juhász Béla Jánoshida SE

12. Bori Zoltán, Czibak Gábor, Földi Ákos, Serfõzõ Tamás Jánoshida SE

13. Ézsiás Tibor, Nagy Zoltán, Szórád Béla Újszászi SE

14. Alapi Zoltán, Barta Katalin, Borsos Ádám, Juhász István, Kókai Tamás Újszászi SE

15. Malik András, Stemler Ferenc, Tõgyi Sándor Sarud SE

16. Jurecska Gergely, Paulenka László, Szarvas Péter Kisnána

17. Thomas Csomor, Kevin Hogerheide, Michael Hogerheide Vlissingen

Nõi csapat (5)

1. Liu Li Ying, Wang Xiao Hua, Zhon Rong Hong Hei Long Tiang (Kína)

2. Nagy Marianna, Polónyi Ágnes, Rátóti Rita Újszászi SE

3. Barta Imréné, Nagy Zoltánné, Szórád Béláné Újszászi SE

4. Czétényi Ildikó, Fehér Judit, Kollár Anikó, Mérész Beáta Újszászi SE

5. Bakondi Lilla, Kiss Éva, Tóth Renáta Sarud SE

Szépségverseny Abádszalókon 1.

Szépségverseny Abádszalókon 2.

Szépségverseny Abádszalókon 3.

Szépségverseny után lábtoll-labda bemutató

Stefan Blank a színpadon

Peter von Rüden és Stefan Blank

Stefan Blank

A kínai nõi válogatott bemutatója

Kínai talpalás

Bemutató mérkõzés a színpadon Kína férfi és Kína nõi csapatai között

Sánc

Hálóbontás

Stefan Blank és Thomas Hoffmann a Tisza-tó partján

A Tisza-tó

A csúzdánál

Készülõdés az abádszalóki megnyitóra

Bali István, Peter von Rüden, Fehérné Szekeres Zsuzsanna, ifj. Rózsa György (zöld mezben) és Iváncsik Imre

Fehér János, Iváncsik Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyûlés elnöke, Kõvári László megyei sportigazgató és Bali István a megnyitón

Sorakozó a megnyitóra

Az abádszalóki megnyitóra felsorakozott csapatok

Michael Nölle akcióban

Barbara von Rüden, Thomas Hoffmann és Michael Nölle

Újszász (zöld) - FFC Hagen mérkõzés

Az elsõ napi nõi versenyt a kínai csapat nyerte

Pascal Salimberi és Stefan Blank (Eintracht Hagen)

Tisza Kupa férfi csapatverseny: 1. Cui Zhen Yong, Tian Hong Tao, Wang Jung Feng (Kína), 2, Pascal Salimberi, Stefan Blank, Peter Müller (Eintracht Hagen), 3. Salah Taha, Peter von Rüden, Marius Stupp (FFC Hagen)

Kiss András, az abádszalóki fõrendezõ, Fehérné Szekeres Zsuzsanna, Fehér János és Peter von Rüden

Az egri várnál

Látkép az egri várból

Peter Müller, Stefan Blank és Marius Stupp az egri várban

Fehér János és Fehérné Szekeres Zsuzsanna az egri várban. A háttérben a német csapat

Saleh Taha,Márius Stupp, ?, Stefan Blank, Michael Nölle, Fehér János és Peter Müller

A Szent István szobor az egri várban

Megnyitó Újszászon

Polónyi Ágnes a hálónál

Frizura igazítás Anke és Jochen Wecker

Fehér János és Fehérné Szekeres Zsuzsanna az újszászi diszkóban

Barbara von Rüden

Diszkó Újszászon 1.

Diszkó Újszászon 2.

Német fiúk a diszkóban

Fehér János, Fehérné Szekeres Zsuzsanna és Anke Wecker a diszkóban

Barta Imréné

Anke Wecker és Polónyi Ágnes

Barbara von Rüden és Németh Gábor

Újszászi lovaskocsi

Indulás Jánoshidára

A csapatok bevonulása Jánoshidán

A jánoshidai megnyitó

A német és a kínai csapat Jánoshidán

Az újszászi és a jánoshidai csapatok

Az Eintracht Hagen és az FFC Hagen csapatai

Kínai ollózás

Baky Orsolya és Fehér Judit

Nagy Zoli barátkozása a kínaiakkal

A kínaiaknak ízlettek a magyar ételek

Fáradt versenyzõ

Irány Budapest

Fárasztó utazás

Emlék a kínai csapattól

Emlék a kínai csapattól

Emlék a német csapattól

Fotó: dr. Baky Endre