Navigációs hivatkozások kihagyásaFőoldal : Hírek : 2008. : dec.6. Zemplén évzáró. Nagykanizsa

Zemplén évzáró. Nagykanizsa

2008. december 30.

December 30-án a Halis István Könyvtárban búcsúztatták el az óévet a Zemplén Ifjúsági és Sport Innovációs Egyesület tagjai. A ZSE-t 1988-ban hozták létre, mint ISK, majd később több átalakuláson átmenve lett Zala megye nívódíjjal kitüntetett közhasznú ifjúsági egyesülete.

17-19-óráig a gyermek és serdülő, 19.30-tól az ifjúsági és felnőtt játékosok (mintegy 35 fő) vett részt az évadzárón. Budavölgyi Kálmán elnök először értékelte a 2008-as versenyévadot, kitért a kiemelkedő eredményekre, majd ismertette a 2009-es év várható fontosabb eseményeit. Ismét a kanizsai csapattal ünnepelt Michael Kowalik, a kiváló német válogatott. A jelenlévők a hagyományoknak megfelelően egy fotósorozaton végigkövették 2000-től kezdődően a fontosabb mérföldköveket. Megható eseménye volt a programnak, amikor Budavölgyi Veronika bejelentette, hogy befejezi aktív sportpályafutását.

Budavölgyi Kálmán év értékelőjét tartja

A gyermek szekció

Michael Kowalik és Dominkó Dóra

Máthé Dorina, Göncz Annamária és Háberl Klaudia

Fotó: Budavölgyi Kálmán

Budavölgyi Veronika pályafutása

A Zemplén DSE felnőtt válogatott lábtoll-labda versenyzője hétszeres Európa-bajnok, hatszoros világbajnoki bronzérmes játékos. 1988. január 15-én született. 1999-ben zeneiskolai tanulmányait hagyta abba, mert megismerkedett egy új sporttal, a lábtoll-labdával, a több mint 3000 éves múlttal rendelkező távol-keleti labdajátékkal. Első edzője Takács Tamás volt, majd 2000-től édesapja, Budavölgyi Kálmán vette át szakmai irányítását. Eredményességére jellemző, hogy 2000-ben és 2001-ben négy korcsoportban: gyermek-serdülő- ifjúsági- felnőtt lett egyszerre magyar bajnok. 2002-ben és 2004-ben egy-egy súlyos térdsérülés hátráltatta a versenyzését. Pályája azonban nem tört meg ezáltal, sőt még jobban elkötelezte magát a sport iránt, példát mutatva társainak. 2002-ben triász sérülése után 3 hónappal a világbajnokságon a harmadik helyen végzett, míg 2004-ben térdszalag szakadása után négy hónappal felnőtt magyar bajnoki címet szerzett. Középiskolai tanulmányait 2002-2006 között a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban végezte, majd ugyanitt egy éves irodavezetői továbbképzésen vett részt. 2006-ban az előkészítő érettségi tantárgyi verseny országos döntőjébe került közgazdaság-marketing ismeretek tantárgyból. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem 2. éves andragógia szakos hallgatója.

Budavölgyi Veronika

Eredményei

Világbajnokság

6-szoros bronzérmes

·          2000 Újszász női csapat

·          2002 Hagen női csapat

·          2005 Guangzhou vegyes páros

·          2007 Szolnok női páros, női hármas, vegyes páros

·          6-szoros 4. helyezett

·          2000 Újszász vegyes páros

·          2001 Wuxi női páros, női csapat

·          2005 Guangzhou női páros, női csapat

·          2007 Szolnok női egyéni

1-szeres 7. helyezett

·          2005 Guangzhou női egyéni

Európa-bajnokság

7-szeres Európa-bajnok

·          2003 Hagen női egyéni, női páros, női csapat

·          2005 Újszász női egyéni, női páros, női csapat, vegyes páros

Nemzetközi versenyek eredményei

10-szeres Hungarian Open győztes

·          női csapat: 2000, 2001, 2002, 2003, 2005, 2006, 2007

·          női egyéni: 2003, 2006, 2007

2-szeres German Open győztes

·          női csapat : 2003, 2004

5-szörös Európa Kupa győztes

·          Újszász 2001-2002-2003-2004-2006

A Magyar Köztársaság 43-szoros országos bajnoka

23-szoros felnőtt országos bajnok

·          1999 női csapat

·          2000 női páros, női csapat, vegyes páros

·          2001 női páros, női csapat

·          2002 női páros, női csapat

·          2003 női páros, női csapat, vegyes páros

·          2004 női páros, női csapat

·          2005 női egyéni, női páros, női csapat, vegyes páros

·          2006. női egyéni, női páros, női csapat, vegyes páros

·          2007 vegyes páros, női páros

11-szeres ifjúsági országos bajnok

·          2000 leány egyéni, leány csapat

·          2001 leány csapat

·          2003 leány egyéni

·          2004 leány egyéni, leány csapat

·          2005 leány egyéni, leány csapat

·          2006 leány csapat

·          2007 leány egyéni, leány csapat

5-szörös serdülő országos bajnok

·          2000 leány egyéni, leány csapat

·          2001 fiú csapat

·          2003 leány egyéni, fiú csapat

4-szeres gyermek országos bajnok

·          2000 leány egyéni, leány csapat

·          2001 leány egyéni, fiú csapat

Az év lábtoll-labda játékosa

7-szer választották az év legjobb játékosának.

·          2000 serdülő leány

·          2001 ifjúsági leány

·          2002 serdülő leány

·          2003 ifjúsági leány

·          2005 felnőtt nő

·          2006 felnőtt nő

·          2007 felnőtt nő

Nagykanizsa város legjobb sportolója

·          Ifjúsági leány: 2005

·          Felnőtt nő: 2006, 2007

Országos Ranglista Kupa

17 szeres kupagyőztes

·          2003 női egyéni, női páros, női csapat, vegyes páros

·          2004 női páros, női csapat

·          2005 női egyéni, női páros, női csapat, vegyes páros

·          2006 női egyéni, női páros, női csapat, vegyes páros

·          2007 női csapat, női páros, vegyes páros

Országos Diákolimpia

11-szeres országos bajnok

·          2000 III. korcsoport. leány egyéni

·          2001 III. korcsoport leány egyéni és IV. korcsoport fiú csapat

·          2003 IV. korcsoport leány egyéni és V. korcsoport leány csapat

·          2004 V. korcsoport leány egyéni és leány csapat

·          2005 VI. korcsoport leány csapat

·          2006 VI. korcsoport leány csapat és leány egyéni

·          2007 VI. korcsoport leány egyéni