Zemplén évzáró
2010. december 29. Nagykanizsa
A hagyományoknak megfelelően a nagykanizsai Zemplén Ifjúsági és
Sport Innovációs Egyesület tagjai a két ünnep között egy közösen elfogyasztott
vacsora mellett értékelték az elmúlt versenyidőszakot, és búcsúztak el az
óévtől. A Vöröskereszt helyi irodája adott otthont a rendezvénynek, ahol a
csapattagok, játékosok mellett segítők, önkéntesek és szülők is részt vettek az
ünnepségen. Budavölgyi Kálmán elnök visszaemlékezett a 2010. év
sikereire, említést érdemlő eseményeire. Kilenc játékos kapott jutalmat, akik
az elmúlt évben kimagasló teljesítményt értek el, vagy kiemelkedő közösségi
munkát végeztek.
Először Kunics Bence kapta meg az ajándékcsomagot, aki három
korosztályos bajnoki címével és országos diákolimpiai győzelmével érdemelte ki
az elismerést. Emellett a Magyar Lábtoll-labda Szövetség az év gyermek fiú
játékosának választotta. Régóta nem volt példa arra, amit Bence végrehajtott,
hogy egy kategóriával feljebb is bajnoki tudott lenni, gyermekként a serdülők között.
Testvére, Réka szintúgy az év játékosa lett, és eredménylistája egy
bajnoki cím kivételével megegyezik bátyjáéval. Gyerek OB győzelem két
kategóriában és Zánkán is az élen végzett. Kovács Patrick a serdülő fiúk
közt lett az év legjobb játékosa. Patrick folyamatosan kiemelkedően szerepelt
2010 serdülő versenyein. Az országos ranglista kupákon összesen hat alkalommal
végzett az élen. Huszár Emil a magyar ifjúsági válogatott
tagjaként részt vett azon a nemzetközi tornán a németországi Hagenben, ahol a
magyar csapat a vietnámi és a kínai csapat mögött végzett a dobogón. Emil emellett
ifjúsági országos bajnok is lett a hármas kategóriában. A Zemplén SE játékosai
közül Schulcz András mutatta a legnagyobb fejlődést 2010-ben. Az ifi OB-n
ő volt az, aki megvédte a szakosztály becsületét az egyéni kategóriában. Farkas
Balázs a nemzetközi diák önkéntes képzések alkalmával (Királyhalom,
Királyhelmec, Újszász) igazi csapatkapitányként vezette a kanizsai egységet.
Emellett több alkalommal is tehermentesítette az elfoglalt vezetőedzőt. Arany
Bálintot az év játékosának választották ifjúsági kategóriában.
Marseille-ben EB győztes lett, ami mellé ifjúsági országos bajnoki és VI.
korcsoportos országos diákolimpiai bajnoki címet szerzett. Takács Endre,
a centercsapat kapitánya Európa élére kormányozta az Arany Bálint, Hartai
Attila, Takács Endre összetételű hármast. Emellett rendszeresen ő vezeti a
csapatbuszt, bármilyen messze is legyen az úti cél. Hartai Attila, a
„királyok-királya”, – ahogy Kelemen Valéria, a Zalai Hírlap sporttudósítója
nevezte –, Európa bajnok, felnőtt egyéni bajnok, a csapat legjobbja közel egy
évtizede.
A résztvevők a vacsorát követően egy fotósorozaton kisérték végig
először a 2010. évi eseményeket, majd következett az aranydia, amely 2000-től
napjainkig, többnyire tréfás képekkel mutatta be a sikereket, a csapat életét.
forrás: www.zdse.hu

Kunics Réka, a legfiatalabb díjazott

Budavölgyi Kálmán elnök

A Zemplén SE lábtoll-labdázói

Budavölgyi Kálmán értékelte az évet

Arany Bálintnak az "Év ifjúsági játékosának"
gratulál Budavölgyi Kálmán

Schulcz András veszi át az ajándékot

Huszár Emil

Takács Endre

Hartai Attila