Lábtoll-labdázás Angliában
2010. június 1. Consett
Május 25-től június 1-ig zömében jászberényi általános iskolásokból
álló Jász-Nagykun Szolnok megyei csoport vendégeskedett Angliában, Consettben
az ottani YMCA szervezetnél. A csoportnak tagja volt Veres Pál, az MLTSZ
elnöke és Fehér János, az MLTSZ főtitkára is. A vendéglátók nagyon jó
kulturális, turisztikai és sportprogramot biztosítottak. A résztvevők szinte
minden nap valamilyen sportágat is kipróbálhattak. Volt focizás, vadvízi
kenuzás, paintball, íjászat, krikettezés, zorbozás és hullámlovaglás. A
consetti YMCA vezetője, Billy Robson három évvel ezelőtt Újszászon
ismerkedett meg a lábtoll-labdázással. Érdekes, szórakoztató, programjaikba jól
beilleszthető játéknak tartja. A szabályok és a versenyszerű játék
megismerésének érdekében csapatával eddig két alkalommal részt vett a Hungarian
Openen, és már az augusztusi versenyre is beneveztek.
A mostani találkozón is előkerültek a lábtoll-labdák. Fehér János
tartott bemutatót és vezetett közös játékot egy az YMCA központban képzésen
résztvevő 15 fős csoportnak. A második alkalommal pedig magyar-angol közös
játékra került sor.
A hivatalos megbeszéléseken is szóba került a lábtoll-labdázás.
Billy Robson javasolta a kapcsolatok szélesítését és egy közös EU-s pályázat
benyújtását, amelynek főtémája a lábtoll-labdázás, az angol és a magyar nyelv
oktatása lenne.

Lábtoll-labdázás Consettben

Sikeres dekázás

Az első mérkőzés

Lee már játszott a Hungarian Openen

Billy Robson is pályára lépett

Csoportkép a játékkal megismerkedőkkel

Passzolgatás

Graeme az augusztusi Hungarian Openre készül

Jászberényi próbálkozó

A jászberényi lányoknak is tetszik a játék

Ügyes labdamegállítás

YMCA
Fotó: Fehér János és Veres Pál