Skip Navigation LinksFőoldal : Hírek : 2023. : Már. 09. Lábtoll percek Szaszkó Dóra. Újszász

Lábtoll Percek Szaszkó Dóra

2023. március 09. Újszász

Az Újszászi VVSE éljátékosával, Szaszkó Dorkával beszélgettünk.

Úgy éreztük, hogy mindenképp meg kell szólaltatunk a felnõtt idénynyitó után, hiszen kisebb fajta szenzációt okoztál azzal, hogy a férfiak mezõnyében indulva ilyen jól szerepeltél. Az utóbbi években nem nagyon tapasztalhattunk hasonlót, mi történt a régi csapattársaiddal, hogy most a fiúkat választottad?

A régi csapattársaim, Hornyák Erzsébet és Héder-Vágó Henriett voltak. Sajnálatos módon ebben a formációban 2020 óta nem tudtunk együtt indulni, serülés az egyik oldalról, illetve öröm az ürömben, Anyuka lett a másik csapattársam. A csapatom megszûnése óta nem igazán találtam olyan társakat magam mellé, akikkel hasonlóan érezném magam a pályán vagy hasonlóan jó eredményt érhetnénk el. Így emiatt döntöttünk úgy Németh Márkkal és Rab Alexanderrel, hogy miért is ne próbálhatnánk meg a versenyt ebben a felállásban. Egyáltalán nem bántam meg a döntésünket, mivel most éreztem elõször azt a régi formáció után, amit már korábban is.

Milyen volt elõször a férfi mezõnyben játszani, éles váltás volt a nõi meccsek után? Nem érezted, hogy rád játszanának az ellenfelek?

Versenyszinten újdonság volt, viszont nem volt számomra annyira szokatlan, mivel edzéseken is mindig a fiúkkal szoktam játszani. Éles váltásnak mondható mivel sokkal pörgõsebb és izgalmasabb a játék, mint a nõi mezõnyben. Meglepõdtem, de azt éreztem, hogy nem kimondottam rám játszottak volna az ellenfeleink a mérkõzések során.

Az utóbbi években számos döntõnek voltál a résztvevõje, de egyelõre a bajnoki címek, a nagy áttörés még mindig várat magára. Miben kellene még szerinted fejlõdnöd a továbbiakban, mi hiányozhatott eddig?

Mindenféleképpen a kondimon kellene javítanom, a legtöbb mérkõzést sajnos emiatt veszítettem el, hogy hamar elfáradtam a játék közben. A másik nyomós ok pedig, hogy szükséges lenne megtanulnom kizárni a környezetemet a játék során, sokszor nem tudok a pályára koncentrálni a külsõ tényezõk végett, ha beszélnek hozzám és hasonlók.

A karriered során eddig leginkább csapatban és párosban értél el komolyabb eredményeket, ezek a versenyszámok a kedvenceid?

A kedvencem határozottan a vegyes páros, másodlagos pedig a páros, de igyekezni fogok a továbbiakban a többi versenyszámban is kiemelkedõt nyújtani.

A tehetséged alapján mindenképp számolnunk kellene veled a jövõben a másik két versenyszámban is, egyéniben és vegyes párosban is. Miben másabb számodra ez a két versenyváltozat?

Vegyes párosban is szinte mindig dobogósok voltunk, a tavalyi évben viszont sajnos volt egy verseny, amit sajnos ki kellett hagynunk, így az az év végi összesített rangsorban nem túl kedvezõ helyezést értünk el. Idén nagyon szeretnénk ebben a versenyszámban is kiváló helyezést elérni, jobbat, mint idáig. Az egyéni versenyszámot is kezdem egyre jobban megkedvelni, viszont mint említettem korábban, sajnos a kondim és a koncentrációm végett nem értem még el a felnõtt mezõnyben olyan nagyszerû helyezést, amilyet elvártam volna magamtól. Az idénynyitó verseny után eldöntöttem, hogy javítani fogok ezeken és vitathatatlanul szeretnék majd meglepetést okozni a nyáron megrendezendõ 26. Hungarian Openen, amelyre mondhatjuk, hogy Európa egyik legnívósabb lábtoll-labdás eseménye.