Navigációs hivatkozások kihagyásaFőoldal : Hírek : 2010. : Hírek 2010. Május : Máj.29. Lábtoll-labdázás az I. Civil Börzén. Szolnok

Lábtoll-labdázás az I. Civil Börzén

2010. május 29. Szolnok

Május 29-én Szolnokon a TESZ Székháza adott otthont az I. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Civil Ötletbörzének, amelyen a Vidéki Civil Műhely elnevezésű szeminárium sorozat záró programjaként 22 megyei civil szervezet mutatkozott be egy-egy ötletével, jó, mások számára is hasznosítható gyakorlatával. A rendezvény nyitott volt minden szervezet számára, akiknek az együttműködés és együttgondolkodás igénye lakóhelyük, a vidéki térségek fejlődése érdekében fontos volt. A találkozó a jó gyakorlatok megismerése mellett lehetőséget biztosított a közös érdekek, értékek jobb felismerésére, a szakmai tapasztalatok megismerésére és egymás közötti cseréjére. Előadások, filmvetítések, kiállítások, bemutatók tették még színesebbé a programokat, melyen úgy a természetvédők, mint a népművészek, a szociális és egészségügyi területen működő egyesületek vagy sporttal és szabadidő eltöltésével foglalkozók is tudtak valami hasznosat hazavinni tarsolyukban. A rendezvényt színesítette a lengyel, belga és francia egyesületek bemutatkozása. Az utóbbiakat a Wellouej elnevezésű, Lille-i székhelyű egyesület képviselte, akik a hagyományőrző népi és sportjátékokat gyűjtik – Európa hírű játékmúzeummal is büszkélkedhetnek –, éltetik és versenyeket is rendeznek belőlük az észak-franciaországi régióban és Európa több országában. Az ötletbörzén a lábtoll-labdázást, és a Magyar Lábtoll-labda Szövetség tevékenységét Szacskó József és Molnár Tibor vezetésével Ágotai Olivér, Gulyás Adrienn, Kökény Zsolt, Molnár Kristóf, Oszlányi Mercédesz, Szacskó Ágota és Tóth Virág, az Újszászi VVSE lábtoll-labdázók mutatták be, akik nagy sikert arattak játékukkal.

Bali István
Agrária-Apure Egyesület elnöke

Újszászi lábtoll-labdázók a Civil Börzén

Szacskó József ismertette a lábtoll-labdázás szabályait

Molnár Kristóf és Oszlányi Mercédesz

Dekázás a színpadon

Szacskó József, Tóth Virág és Ágotai Olivér

Az érdeklődők egy csoportja

Fotó: Bali István