Nemzetközi lábtoll-labdázás
Április 13. Újszász
Az elmúlt év februárjában William Robson vezetésével Durham
megye, Derwentside kistérség Consett településről az YMCA ifjúsági szervezett
küldöttsége járt Újszászon és ismerkedett meg a lábtoll-labdázással. Az
észak-angliai város delegációja Jászberény város vendégeként ismét
Magyarországra érkezett. A consettieknek az elmúlt évben annyira megtetszett a tollfutball, hogy vendéglátóiktól kérték, hogy az idei programban is szerepeljen
lábtoll-labdázás. A közös játékra április 13-án került sor. Először Fehér
János vezetésével Alapi Ádám, Csák Dávid, Köböl Áron, Kanálos
Róbert és Kovács Aladár mutatta be a különböző labdaérintéseket és
játékformákat, majd a különböző rúgásfajtákból közös gyakorlás következett.
Ezután nemzetközi csapatok alakultak, és Tóth Gábor Európa-bajnok
közreműködésével három pályán megkezdődött a játék, amelyben részt vett Victor
Brenes az újszászi középiskola amerikai tanára is. Részvételével három
ország játékosai rúgták a toll-labdát közel két órán keresztül.

Victor Brenes (USA)

Az angol küldöttség

Alapi Ádám és Köböl Áron bemutatója 9100 Gyakorlás Köböl
Áron közreműködésével

Nemzetközi csapatok

Magyar-angol vegyes páros

Angol hármas

Vendégek és vendéglátók
(Fotó: Fehér János)