Navigációs hivatkozások kihagyásaFőoldal : Hírek : 2010. : Hírek 2010. Május : Máj.24. Diák önkéntes képzés. Újszász

Diák önkéntes képzés.

2010. május 22-24. Újszász

A Magyar Lábtoll-labda Szövetség a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával határon átnyúló diák önkéntes képzést szervezett.

A képzés célja: határon túli és határon belüli diáksegítők, diák önkéntesek és fiatal rendezvényszervezők közös képzése a hajdújárási ARK Marathon Klubbal (Szerbia) és a királyhelmeci (Szlovákia) Slavoj Testnevelési Egyesülettel.

A képzés célja az alap- és középfokú oktatási intézmények tanulói közül olyan fiatalok kiválasztása, és egy többfordulós képzési-oktatási folyamat után a rendezvények szervezésébe, lebonyolításába való bekapcsolása volt, amellyel a lábtoll-labda sportágat segítő és folyamatosan idősödő korosztály a jövőben felfrissíthető és kiváltható lehet. A képzésben résztvevők három alkalommal találkoztak. A találkozókon elméleti és gyakorlati képzésben részesültek.

A jól sikerült márciusi királyhalmi és az áprilisi királyhelmeci találkozó után a záró rendezvénynek május 22-24-én Újszász adott otthont.

Már 21-én gyülekezett a társaság. Elsőként a királyhalmiak érkeztek, utána a szepetnekiek és pusztaszeriek, majd a Zemplénben és Borsodban kialakult árvízi helyzet miatt kerülőúton a királyhelmeciek is befutottak. Vacsora után a nagykanizsaiak és az újszásziak csatlakozásával teljessé vált a mezőny, amely a lábtoll-labda rokon sportágaival ismerkedett. A résztvevők nagy kedvel játszották a petacát, az indiacát, a shuttleballt, a da caut, a sepaktakrawt és a foot baget.

Május 22-én az ünnepélyes megnyitó után a résztvevők körében nagyon kedvelt Barátság Kupa keretében a versenyrendezési ismeretek gyakorlati alkalmazása következett. Kurdi Gábor vezetésével az önkéntesekből álló versenybíróság készítette a sorsolást, irányította a játékvezetőket, vezette a versenyadminisztrációt. Minden résztvevő játékosként és játékvezetőként is bizonyította, hogy elsajátította a játékszabályokat.

Ebéd után Újszásszal ismerkedtek az önkéntesek. Rövid várostörténeti ismertető után a református templomba látogattak, ahol Páncél János fogadta őket, és mutatta be a templomot, majd könyvéből felesége, Márta néni olvasott fel egy részletet a délvidéki magyarok szomorú történelméből. Az emelkedett hangulatú, nemzeti érzésektől átitatott találkozás után közös fagylaltozás következett.

Utána a katolikus templomhoz sétált a hatvanfős csoport, ahol Miklós János plébános köszöntötte a határon túli és határon belüli fiatalokat, buzdította őket a magyarság összefogására. Elmesélte a templom történetét, felhívta a figyelmet a templom értékes és szép látnivalóira. A látogatás a templom alatt lévő Orczy kripta megtekintésével fejeződött be.

A séta után elméleti képzéssel folytatódott a nap. A kommunikáció volt a téma. Kecskés László informatika tanár közreműködésével a résztvevők áttekintették a különböző internetes kommunikációs formákat, megbeszélték, hogyan lehet ezeket a lábtoll-labdázás népszerűsítésére felhasználni.

Utána a Barátság Kupa döntőit játszották. A férfiaknál 1. Huszár Dávid (Horgos), Köböl Áron (Újszász), Sinkovics Edvin (Királyhalom), 2. Farkas Balázs (Nagykanizsa), Horváth Bence (Pusztaszer), Vaskó Péter (Királyhelmec), 3. Kurdi Gábor (Újszász), Tót Konrád (Horgos), Vágó Tibor (Pusztaszer). A női versenyben 1. Fuszkó Timea (Királyhalom), Gulyás Adrienn (Újszász), Papp Kinga (Királyhelmec), 2. Galai Tamara (Királyhalom), Kaszonyi Viktória (Újszász), Szacskó Ágota (Újszász), 3. Bata Krisztina (Újszász), Muszka Beatrica (Királyhelmec), Tóth Virág (Újszász). A nap hangulatos nyársalással fejeződött be.

A második nap az Újszász Kupával folytatódott. Délután Szolnokon a tiszaligeti strandon lazított a vidám társaság. A strandról visszatérve plakáttetvezés, rajzolás volt a feladat. Érdekes, szép munkák születtek, amelyeket a tűzzománc készítő Nagy István (Királyhalom) és Kapás Ágnes (Újszász) Európa-bajnok értékelt.

A legjobb plakátokat Sebők Richárd (Újszász), Kurdi Gábor (Újszász), Tomori Tamás (Királyhelmec) és Demeter Nikolasz, Tóth Krisztina (Királyhelmec) készítette. A további díjazottak: Galai Bianka, Kis Torma András (Királyhalom), Galai Tamara, Kozma Krisztina (Királyhalom), Kovács Péter, Papp Kinga, Visnyai Erzsébet (Királyhelmec) és Soltész Fatime (Újszász).

A művészkedés után a tanfolyamzáró teszt megírásával számoltak be megszerzett ismereteikről a fiatalok. A tesztben sportágtörténeti, versenyszervezési, játékszabály és a meglátogatott nevezetességekre vonatkozó kérdések szerepeltek.

Az energiaveszteséget a gulyás partin a Tóth István és Tóth Istvánné által főzött ízletes babgulyással pótolták a résztvevők. Vacsora után éjfélig folyt a játék.

A harmadik napon izgalmas és színvonalas helyosztókkal fejeződött be a diák önkéntesek Újszász Kupája. A férfiaknál 0-2-es hátrányból 3-2-re fordított és végzett harmadszor is az első helyen Harsányi Zoltán, Kurdi Gábor, Tóth Gergő, Tóth István, Tóth Roland (Újszászi VVSE), 2. Bábosik Ferenc, Köböl Áron, Sebők Richárd, Ráski Lajos (Újszászi VVSE), 3. Farkas Balázs, Sillinger Zsanett, Schulcz András (Nagykanizsa ZSE). A női döntőben szoros mérkőzésen 3-1-re nyert Gulyás Adrienn, Kaszonyi Viktória, Tóth Virág, Varga Frida (Újszászi VVSE), 2. Galai Bianka, Galai Tamara, Fuszkó Timea, Kozma Krisztina (Királyhalom), 3. Bagos Viktória, Papp Kinga, Visnyai Erzsébet (Királyhelmec).

Fehér János, a Magyar Lábtoll-labda Szövetség főtitkára értékelte és zárta a határon átnyúló diák önkéntes képző tanfolyamot. A három találkozón a résztvevők hasznos ismereteket szereztek, elméletben és gyakorlatban is bizonyították tudásukat, népszerűsítették a lábtoll-labdázást, bővültek kulturális és történelmi ismereteik, a résztvevők három határon át nagyon jól együttműködtek, erősödött az egy nemzethez tartozás tudata.

A zárszó után a diák önkéntesek a tanfolyam elvégzését igazoló oklevelet, a felnőtt segítők pedig munkájukat megköszönő oklevelet kaptak.

Szállás előkészítés

A szállás elfoglalása

Megbeszélés

A lábtoll-labda rokonsportágainak kipróbálása

Reggeli

Reggelire saláta

Újszász, Szepetnek és Nagykanizsa önkéntesei a megnyitón

Királyhalom és Királyhelmec önkéntesei a megnyitón

Mérkőzésrészlet

Sánc

Horváth Bence (Pusztaszer), Vasko Péter (Királyhelmec), Farkas Balázs (Nagykanizsa), Harsányi Zoltán (Újszász), Tomori Tamás (Királyhelmec), Szarapka Rudolf (Királyhalom)

Ebéd

Száll a hinta

Séta Újszászon

Páncél János fogadta a református templomban a lábtoll-labdázók csoportját

A református templomban

A karzaton

Márta néni felolvasását hallgatva

Együtt az újszászi városháza előtt

A trianoni emléktáblánál

A katolikus templomhoz közeledve

Miklós János plébános köszöntötte a határon túli fiatalokat

A katolikus templomban

A katolikus templomban

Kecskés László az internetes kommunikációs lehetőségekről tartott előadást

Előkészület a nyársaláshoz

A Barátság Kupa döntősei: Papp Kinga (Királyhelmec), Gulyás Adrienn (Újszász), Fuszkó Timea (Királyhalom), Szacskó Ágota (Újszász), Kaszonyi Viktória (Újszász) és Galai Tamara Királyhalom

Szalonnasütés

Királyhalmiak

Újszászi szalonnasütők

Tűz mellett

Nyársalás

Szolnokon a Tiszaligeti strandon

Vízben, vízparton

Farkas Balázs ugrása

A vízben

A strandon

Pihenő

Napozás

Plakátrajzolók

Köböl Áron és Varga Frida

Készül a kanizsai plakát

Mindenki rajzol

Zsürizés

Gulyás parti

Tóth István, a főszakács

Sebők Rihárd, Tomori Tamás és Demeter Nikolasz, a legjobb plakátrajzolók

Díjnyertes rajzolók és műveik

A Barátság Kupa legjobb női csapatai

Az Újszász Kupa legjobbjai

A Barátság Kupa legjobb férfi csapatai

Az Újszász Kupa ötödik és hatodik helyezett csapatai

Horgos csapata

Királyhalom 1.csapata

Királyhalom 2. csapata

Pusztaszer csapata

A Szeniorok csapata

Az Újszász Kupa eredményhirdetése: 2. Újszász, 1. Újszász, 3. Nagykanizsa

Az önkéntesek és a segítők oklevelet kaptak

Gulyás Adrienn oklevele